január 25, 2020

Már nincs Karácsony, még nincs tavasz – most van idő olvasni! – a téli depresszió és a könyvek

November környékén sokan elkezdjük érezni, hogy lemerülünk, fáradékonyabbak és kedvtelenebbek vagyunk, és ezen nem segít az időjárás sem, sőt. De ilyenkor még ott van a szemünk előtt a Karácsony meg a Szilveszter, körülvesz az adventi készülődés, van mit várni, majd az ünnepekkor kipihenjük az évet! Aztán elmúlnak az ünnepek, és rájövünk, hogy eddig még csak egy hónap telt el a télből, még van kettő. Január harmadik hétfője 2005 óta “hivatalosan” is az év legszomorúbb napja. Habár a Blue Monday elsősorban egy reklámfogásként indult, van abban valami, hogy ez az időszak az év legborúsabb, leghidegebb időszaka, ami természetesen kihat a hangulatunkra is. Ilyenkor keressük, hogy hol az a sok energia, amivel neki akartunk vágni az évnek, és miért nincs sehol, márpedig mi pihentünk az ünnepek alatt.

A téli depresszió néven elterjedt állapot igen gyakori, és nem összetévesztendő a valódi depresszióval. Ez általában egy szezonális, átmeneti állapot, ami a depresszióhoz hasonló, sokszor azonos tüneteket eredményez, és alapvetően a fényhiány okozta biokémiai változások idézik elő. Jellemzői a lehangoltság, a nyomott, borús hangulat, a fáradékonyság, a motiválatlanság, gyakran az alvási és étkezési szokások megváltozása, a túlzott feszültség és ingerültség, a szociális kapcsolatok elhanyagolása, vagy éppen a koncentrációkészség és a munkateljesítmény csökkenése. 

Abban is van valami, hogy egyre több egyetemista számol be ezekről a tünetekről. Egyáltalán nem meglepő, hiszen a téli vizsgaidőszak épp a decemberi-januári időszakra esik, ami miatt minimum 3 évig még az advent sem olyan stresszmentes (Most tekintsünk el attól, hogy a fogyasztói társadalomban igenis szinte kötelezően az egyik legstresszesebb időszak. Az egyetemisták két kezüket összetennék, ha csak az ajándékvásárláson és sütisütésen kellene ilyenkor idegeskedniük.). Szóval számukra az óév-újév váltásakor az összegzés, megpihenés majd újrakezdés időszaka akár teljesen ki is maradhat, az egyetemi időszámítás szerint ilyenkor folytonos megfeszített tempóban dolgoznak, majd attól függően, hogy ki hogyan végez a vizsgáival, marad egy vagy két hetük, mielőtt februárban megkezdődik az újabb szorgalmi időszak. Ilyenkor alig marad idő a regenerálódásra…

Alapvetően egyetértek azzal, hogy ezen a lehangolt állapoton nagyban segíthetünk azzal, ha igyekszünk minél többet szabad levegőn lenni vagy mozogni, de legjobb, ha a kettőt egyszerre. Ezek azok az edzések (de lehet csak egy séta vagy könnyű kirándulás), amihez semmi kedvünk nekifogni, de mikor végzünk vele, máris azt kérdezzük, mikor megyünk legközelebb. Nehéz rávenni magunkat, de a testünk és hangulatunk egyből reagál arra, ha jót teszünk nekik. Azt is megértem, hogy amikor már délután négykor sötét van, ez nehezebben kivitelezhető.

Így amellett, hogy néha kényszerítenünk kell magunkat a kimozdulásra, az is nagyon fontos, hogy néha engedjünk annak az énünknek, aki be akarja vackolni magát a lakásba. Teljesen rendben van, hogy nem pörgünk egész évben ugyanazon a fordulatszámon, sőt annak érdekében, hogy később tudjunk valóban magas szinten teljesíteni, szükséges a lelassulós, befelé fordulós időszak is.

Úgy gondolom, hogy ha lehangoltnak, netán szomorúnak érezzük magunkat, nem kell mindig azonnali tűzoltásként a felvidulást keresni. Türelmesen meg kell engednünk magunknak azt is, hogy leeresszünk és ott kicsit elidőzzünk. Rendben van, ha nem váltjuk meg minden nap a világot, ha nem válaszolunk egyből az üzenetekre, vagy ha egy hétig nincs kiporszívózva a lakás. Vagy ha nem mentünk ki sétálni, és még a szokásos edzést is lemondtuk. 

Ha az idő a négy fal közé szorít, vagy mi magunk száműzzük oda magunkat, az remek lehetőség arra, hogy olvassunk és magunkkal törődjünk. Nálam pedig ez a kettő ugye szinte ugyanaz. Szerintem az olvasás egyik lényege, hogy meg tudunk élni egy csomó olyan érzést, élményt, amit a történet nélkül pillanatnyilag nem tudnánk, pedig szeretnénk, vagy kifejezetten szükségünk van rá (akár tudunk róla, akár nem).

Ilyen időszakban jöhetnek nyugodtan azok a könyvek, amik távoli tájakon játszódnak, könnyed és boldog történeteket mesélnek, vagy éppen tényleg mesék. Saját tapasztalat: az évet Sylvia Plath Üvegburájával kezdtem, azóta meg Tolkien Karácsonyi leveleit és Csíkszentmihályitól A futás örömét olvasom. Az Üvegbura zseniális, semmi baj vele, de a bennem lakó kisgyerek valamiért falja a fiktív télapós leveleket és percekig tudja nézni közben a hozzájuk készült rajzokat. A Flow könyv pedig segít megtartani a motivációt, ha engem is elér, amiről fent írtam, hogy semmi kedvem cipőt húzni és kimenni futni. (Ha nem csinálom, legalább olvasok róla.) 

Amit ezzel el akartam mondani, az az, hogy ilyenkor figyeljünk magunkra jobban, és az olvasás terén is nézzük azt, mi esik jól. Semmi baj, ha nem most állunk neki a kőkemény történelmi dokumentumoknak vagy súlyos filozófiai szövegeknek.

Olvassunk olyat, ami feltölt, ami kikapcsol, ami regenerál. Amúgy is megterhelő ez az időszak, nem kell még több súlyt magunkra tennünk. 

Olvassunk lassan, magáért az olvasás öröméért, gondolkodjunk a sorokon, éljük bele magunkat, építsük be az életünkbe az olvasottakat. Ne a teljesítmény határozza meg az olvasást, hanem az, hogy segítsük magunkat vele.

10